Tóth Imi Reality

Az első motoros reality

A Tóth Team az egyetlen magyar csapat a Magyarországon is már már a Forma-1 népszerűségével vetekedő és annak nézőszámát produkáló Moto GP versenysorozatban.

A Moto GP-ről röviden: Motorkerékpár: olyan két kerekű jármű, melynek legfeljebb egy meghajtott kereke lehet, a meghajtása belsőégésű motorral történik és kizárólag egy személy vezetheti. (Tehát kettőnél nem kevesebb és nem több a kerekek száma, így nem lehet pl. hátra két kisebb kereket elhelyezni, vagy bármilyen hasonló trükkel megpróbálni a tapadást, stabilitást elősegíteni. Az egyik kerék lehet csak meghajtott, vagyis a két kerék hajtás alkalmazása, amivel hidromotor segítségével endurókon már próbálkoztak, kizárt. Belsőégésű motor hajtja, vagyis mindennemű egyéb meghajtás pl. rakétamotor nem alkalmazható.)A FIM technikai előírásaiban foglaltakat betartva a mérnökök a tervezés, a felhasznált anyagok és műszaki megoldások terén teljesen szabadon alkothatják meg a versenyjárműveket. A Moto GP sorozatban jelenleg 3 fő kategória van. Ezek közül a Tóth team idén a 250 ccmes kategóriában vett részt.

A versenysorozat nézettségének most még nagyobb lökést ad, hogy először a sorozat történetében a 125ccm-es géposztályban egy magyar, Talmácsi Gábor lett a világbajnok. Ezzel a sportág még több nézőt fog ezentúl vonzani, még inkább a közérdeklődés középpontjában fog állni. Magyarul ezt a szerencsés fordulatot meglovagolva még népszerűbbé lehet tenni ezt az igazán izgalmas sportot.

A műsor középpontjában egy Moto GP csapat élete fog állni. Jelenleg a magyarországi televíziós piacon, nincs olyan műsor amely betekintést tudna adni egy igazi Moto GP csapat életébe. Ahogyan a Forma-1-ben úgy a Moto GP-ben is hatalmas munka és elképesztően komoly technikai felkészültség kell már ahhoz is, hogy egy csapat elindulhasson egy versenyen és az a munka amely egy egész versenysorozat teljesítéséhez szükséges az már már szinte elképzelhetetlen. Ez a műsor viszont ezt fogja bemutatni. Kendőzetlenül, nem takargatva semmit. A végtelenül kemény munkával teli éjjeleket és nappalokat, és persze azt is, hogyan lehet a felgyülemlett feszültségeket levezetni. Plusz: ami mindenkit a legjobban érdekel; olyan technikai információkat is megtudunk, amelyeket egyébként talán soha nem is tudtunk volna. Ne feledjük minden újabb fejlesztés, ami az utcai motorokban megjelenik, az mind a motorsportból érkezik, ott próbálták ki először és ott fejlesztették. Ebből adódik, hogy a műsorban nem csak versenymotorokra koncentrálnunk, hanem az utcai motorokat is bemutatjuk, hiszen mindenkit érdekel, hogy az a gép amit birtokol milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Ezt pedig igazából senki sem tudná jobban bemutatni, mint az a csapat amely maga is részese ennek a technikai boszorkánykonyhának.

A Tóth team heti rendszerességgel 20 percben jelentkezik. Az adás több blokkból áll. Az első rész mindenképpen a csapat aktuális híreivel, eseményeivel foglalkozik. A második részben minden alkalommal kapunk egy-egy érdekes technikai csemegét, amely lehet akár a csapat legújabb fejlesztése, de akár egy igazán friss és új utcai gép, amely valamilyen módon kapcsolható a csapathoz, vagy van annyira érdekes és unikális, hogy érdemes arra, hogy a csapat bemutassa. A bemutató sem a hagyományos formában zajlik, hiszen a Tóth Team bázisán Magyarország legjobban felszerelt műhelye áll rendelkezésre ahhoz, hogy igazán pontos és eddig még nem látott módon tesztelhessünk egy – egy gépet. Ez igazi teszt lesz, a lehető legobjektívabb formában, Magyarország legjobb szakértőivel. A műsor harmadik része pedig egy kicsit mindig a lazításról, vagy éppen a drámáról szól: meg kell ismernünk az embereket is, akik üzemeltetik és akik hajtják az egész gépezetet előre, a szerelőket, a mérnököket, pilótákat és persze azt az embert is aki mögöttük áll és lehetővé teszi, hogy mindez már hosszú évek óta működhessen. A műsor igazán ettől lesz hatásos és drámai és ettől fogjuk úgy érezni, hogy igazán részesei lehetünk valami különlegesnek.

A Tóth Team házigazdája a csapat magyar versenyző Tóth Imre. Az ő szemén keresztül kaphatunk bepillantást a csapat életébe. Ő az az ember, aki minden versenyen kockára teszi az egészségét és néha még az életét is, hogy sikerre vigyen egy álmot. Mind fizikálisan, szellemileg, mind technikailag is a lehető legjobban felkészültnek, a versenyeken egy egész csapat munkájára teszi fel a koronát, ezért teljesen átfogó képet biztosan csak tőle kaphatunk. De nem titkolt cél az sem, hogy megtudjuk, hogyan gondolkozik egy csúcs sportoló, mit érez, mit lát és esetleg mitől fél. Persze az élete minden fontos pillanatára elkísérjük így akár arra is fény derülhet, hogy van-e rivalizálás a két csapattárs között, vagy esetleg a legjobb barátok, akik minden esetben és pillanatban számíthatnak egymásra.